Beszámoló a 2017-2018 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyről

2018-05-29

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2017 őszén harmadjára hirdette meg projektmenedzsment felkészültségi versenyét. A verseny fél évig tartott, a feladatok havonta tűztük ki, megoldásukra egy-egy hónap állt rendelkezésre. Idén is tanuló és gyakorló kategóriában indulhattak a versenyzők, utóbbiban csak a három évnél kevesebb tapasztalattal rendelkezők. A versenybe menet közben is be lehetett kapcsolódni, a végső sorrend megállapításakor a hat feladatra kapott pontszám közül a legmagasabb ötöt vettük figyelembe.

Az előző versenyévadok tapasztalatai alapján ebben az idényben több tartalmi módosításra került sor: a korábbi típusfeladatok összetettebbek lettek, újszerűeket tűztünk ki, többek között a versenyzők teendője volt egy mini-esettanulmányhoz kapcsolódó feladatkitűzés elkészítése, a kapcsolódó értékelési útmutatóval együtt. Módosítottunk az értékelés szervezésén is, minden feladatnak volt egy felelőse (rendszerint a feladat kitűzője), aki az értékelők közötti vitákat rendezte. A pontszámokat átlagoltuk, és felekre kerekítettük.

A versenyre ebben az évadban 15 egyetemi hallgató és 8 gyakorló projektmenedzser, összesen 23 fő jelentkezett, ami elmaradt az előző évek számaitól. Ketten adtak be mind a hat feladatra megoldást.

Az eddigi három versenyévadban a versenyzők lemorzsolódásának dinamikája lényegében azonos volt, mint az az alábbi grafikonon látható:

A díjak átadására a 2018. május 17-én megrendezett 29. Körkapcsoláson került sor. A gyakorló kategória versenyzői közül dicséretben részesült Laczik Zsolt és Bali Gábor, a kezdő kategóriában nem adtunk ki ilyen elismerést.

A kezdő kategóriában az idei díjazottak

I. helyezett: Tóth Tünde (BCE)
II. helyezett: Szabó Noémi (BCE)
III. helyezett: Tóth János (BCE)

A gyakorló kategória díjazottjai

I. helyezett: Pethő Éva
II. helyezett: Pethő Judit
III. helyezett: Slemmer Dóra

Pethő Éva, a gyakorló kategória győztese ezen kívül korábban különdíjat is kapott a második feladatra adott kiemelkedő és egyedi megoldásáért.

A kategóriák győztesei a PMSZ által adományozott emlékplakettet kaptak Cserna Józseftől, a PMSZ elnökétől, illetve ingyenes részvételi lehetőséget nyertek el egy-egy oktatáson. A tanuló kategória első helyezettje a Szinergia Projekt-, Működés és Változásmenedzsment Kft. egyik CAPM felkészítő programján vehet részt, az erre feljogosító oklevelet Havrancsik István, a Szinergia Kft. ügyvezetője adta át. A gyakorló kategória győztese a ProMan Consulting Kft. ügyvezetőjétől, Czimbalmos Zsolttól kapott oklevelet és a cég egyik PMP vizsgafelkészítő kurzusán gyarapíthatja tudását. A tanuló kategóriában díjazottak a KPMG Hungária Könyvvizsgáló, Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. által adományozott 15, 10 és 5 ezer forintos ajándékutalványt kaptak, melyet Kórász Tamás, a KPMG képviselője adott át. A gyakorló kategóriában díjazottak a PMSZ által azonos értékben adományozott könyvutalványban részesültek.

A kategóriák díjazottjai és a dicséretben részesültek az Ericsson Magyarország Kft. által felajánlott tárgyjutalom-csomagot kaptak Iványi Antaltól, az Ericsson Kft. képviselőjétől, valamint ezen felül PMSZ pólót és az őszi Körkapcsolás Konferenciánkon ingyenes részvételi lehetőséget is kaptak. Gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük támogatóink hozzájárulását!

A PMSZ elnöksége oklevéllel köszönte meg a verseny szervezésében és lebonyolításában végzett munkáját Blaskovics Bálintnak, Czimbalmos Zsoltnak, Iványi Antalnak és Vörös Lászlónak, illetve a feladatok kitűzésében segédkező Borbényi Katalinnak és Hajdu Miklósnak.


Klimkó Gábor
elnökhelyettes
 

Beszámoló a 2017-2018 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyről
Nem tagunk még?
Regisztráció
x