Beszámoló a 2018-2019 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyről

2019-05-27

A PMSZ negyedszerre hirdette meg projektmenedzsment felkészültségi versenyét. Ez alkalommal is tanuló és gyakorló kategóriában indulhattak a versenyzők, utóbbiban csak a három évnél kevesebb tapasztalattal rendelkezők. Összesen 25 fő jelentkezett, tizenhatan a tanuló, kilencen a gyakorló kategóriában. Ezek a számok lényegében megfelelnek a
2017-2018 évad adatainak.

A verseny fél évig tartott, az írásbeli feladatok havonta kerültek kitűzésre úgy, hogy megoldásukra egy-egy hónap állt rendelkezésre. Ebben az idényben két nagyobb tartalmi módosításra került sor: a feladatokban megjelentek a portfóliómenedzsment kérdései is, illetve az utolsó forduló szóbeli volt. A korábbi évadok gyakorlatához hasonlóan az írásbeli feladatokat többen értékeltünk, az egyes pontszámokat átlagoltuk. A pontszámok közötti esetleges nagyobb eltéréseket a feladat kitűzője egyeztette az érintett értékelőkkel.

Az eddigi négy versenyévadban a versenyzők lemorzsolódásának dinamikája hasonló volt, mint az az alábbi grafikonon látható:

A szóbeli fordulóba történő bekerüléshez az öt írásbeli feladatra kapott pontszám közül a legmagasabb négyet vettük figyelembe. A szóbeli fordulóba kilenc versenyző került, akik három fős csapatokban, három fordulóban kaptak a helyszínen kidolgozandó feladatokat. Minden versenyző egyszer volt projektmenedzser, akinek prezentálnia kellett a csapatának az adott feladatra megoldását. A prezentációkat háromtagú szakértői zsűri értékelte. A versenyzőket a feladatok megoldása közben is pontoztuk a moderátori készség, az együttműködés, az önérvényesítés és az eredményes kommunikáció szempontjai szerint.

A szóbeli döntőben is ugyanúgy tíz pontot lehetett legfeljebb szerezni, mint az írásbeli fordulókban. A végső sorrendet a döntőbe jutásnál figyelembe vett pontszám és a döntőben kapott pontok összege határozta meg.

A díjak átadására a 2019. május 16-án megrendezett 31. Körkapcsoláson került sor. A gyakorló kategória versenyzői közül dicséretben részesült Varga D. Emese, a tanuló kategóriában dicséretet kapott Csilics Adél, Darányi Richárd és Páncsics Zsombor, illetve a szóbeli döntőre beugró Pataki Nikoletta.

A tanuló kategóriában a 2018-2019 évad díjazottjai

I. helyezett: Antal Alexandra (BCE)

II. helyezett: Borza Enikő (GDF)

III. helyezett: Tóth Ádám (BCE)

A gyakorló kategória díjazottjai

I. helyezett: Oros Nikoletta

II. helyezett: Slemmer Dóra

III. helyezett: Hinkel Szilvia

A díjazottak egyéni PMSZ tagságot és oklevelet, az MKB Consulting Kft. által adományozott könyvutalványokat, továbbá az Ericsson Magyarország Kft. és a KPMG Hungária Kft. által felajánlott ajándékokat kaptak.

A kategóriák győzteseinek Cserna József, a PMSZ elnöke adott át névre szóló emlékplakettet. Az első helyezettek egy ingyenes, választható részvételi lehetőséget nyertek el a szponzorok által felajánlott oktatási portfólióból, a második helyezettek pedig egy-egy felkészítő tréningen való részvételt kaptak. A tanuló kategória első helyezettje a ProMan Consulting Kft. ajánlatából választhat, a kategória második helyezettje az egyik CAPM felkészítő programjukon vehet részt; a díjaikról szóló okleveleket Végh Domonkos adta át. A gyakorló kategória győztese a Szinergia Projekt-, Működés és Változásmenedzsment Kft. ajánlatából választhat, a második helyezett pedig a Szinergia Kft. egyik PMP felkészítő programján vehet részt; az okleveleket Bakos Sándor adta át.

A PMSZ elnöksége oklevéllel köszönte meg a verseny szervezésében és lebonyolításában végzett munkáját Blaskovics Bálintnak, Czimbalmos Zsoltnak, Iványi Antalnak és Vörös Lászlónak; a lebonyolításban segédkező Molnár Juditnak, Buti Tamásnak és Dénes Róbertnek, valamint a feladatok kitűzésében közreműködő Véry Zoltánnak és Lipi Gábornak. Külön köszönet jár a szóbeli forduló előkészítésében és lebonyolításában résztvevő KPMG Hungária Kft.-nek.

Gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük támogatóink hozzájárulását!

Klimkó Gábor
elnökhelyettes

 

Szóbeli fordulóban kitűzött feladatok:

Az agilis szoftverfejlesztési projekt esete

A Netbank projekt visszazökkentése az eredeti kerékvágásba

A vállalatirányítási rendszer bevezetésének az esete

Beszámoló a 2018-2019 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyről
Beszámoló a 2018-2019 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyrőlBeszámoló a 2018-2019 évi projektmenedzsment felkészültségi versenyről
Nem tagunk még?
Regisztráció
x