Hírek

Együttműködésben a fiatalokért – immár ötödik alkalommal

2017. november 02.

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség immár ötödik alkalommal segíti a fiatal generáció szakmai felkészültségét és bevonását az ESTIEM diákszervezet TIMES elnevezésű nemzetközi esettanulmány támogatásával. Ezzel is tovább erősítve a szövetség kiemelt célkitűzésének megvalósulását, a projektkultúra terjesztését a fiatal generációk körében.

A TIMES (Tournament in Management and Engeneering Skills) több mint 20 éve kerül megrendezésre Európa szerte az ESTIEM tagszervezetekkel rendelkező egyetemeken. Közel 250 csapat, mérnök és közgazdász szakos hallgatók valós problémákon alapuló üzleti esetek megoldásait prezentálják angol nyelven szakmai zsűri előtt. A helyi selejtezők után, majd az elődöntőkön továbbjutva a döntőben első helyet szerző csapat nyeri el az év Műszaki Menedzsere címet.

A PMSZ önkéntesei a verseny helyi fordulójának lebonyolításában fognak közreműködni zsűritagként december 2-án.

További információ:
https://www.estiem.bme.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!