Ön egy archívumban található cikket olvas.
x

Flow, boldogság, jóllét a munkahelyen

2018-05-22

Flow, boldogság, jóllét a munkahelyen

A boldogság hatása az eredményességre – a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2018. május 17-i, 29. Körkapcsolás Konferenciáján

Beszámoló

Felmérések szerint 20%-kal produktívabbak azok a munkavállalók, akik boldog munkahelyeken dolgoznak. A tendenciák szerint a szervezetek számára egyre fontosabbá válik azzal foglalkozni, hogy a munkavállalók miként érzik magukat a munkahelyükön: vajon mennyire motiváltak, energikusak, hatékonyak, megbecsültek? Egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy mennyire érzik a munkavállalók úgy, hogy maguk is hozzájárulnak a munkát adó cég hosszú távú eredményességéhez. Biztosan azt a feladatot látják el, amivel a legtöbbet tesznek hozzá a fejlődéshez, a sikerhez – és vajon van-e visszacsatolás, részesülnek-e ebből a sikerből?

A boldog munkavállalók és szervezetek megteremtéséhez az egyéneknek és a cégeknek is számos eszköz áll rendelkezésükre. Az önmagunkra fordított figyelemnek és szokásainknak alapvető szerepe van egészségünk, mentális jóllétünk megőrzésében. Szokásaink határozzák meg azt, hogy miképpen éljük meg a mindennapjainkat. Ahhoz, hogy javítani tudjunk életminőségünkön, szokásainkat kell megváltoztatnunk. A Magyar Projektmenedzsment Szövetség májusi 17-i, budapesti 29. Körkapcsolás Konferenciája „A projektmenedzser is ember, avagy a boldogság hatása az eredményességre” címmel adott példákat, eszközöket, módszereket, illetve tárt fel jövőbe mutató megoldásokat a boldogság munka közbeni megélésére, az eredményesség fokozására az egyéntől a szervezeteken át egészen az állam szintjéig.

Magadon kezdd!

Ha már felismertük és beláttuk, mennyire fontos az, hogy munkatársaink jól érezzék magukat feladataik elvégzése közben, boldog munkavállalók legyenek, akkor elkezdhetünk foglalkozni ennek gyakorlati megvalósításával is. Hogyan kezeljük például vállalatvezetőként, projektmenedzserként a stressz és jóllét kérdését? Vajon hová helyeznénk magunkat azon a skálán, aminek egyik végén a testi-lelki kiégés van, a másikon pedig a fizikai-mentális jóllét. Érdemes megvizsgálni, mely tényezők okozzák a negatív stresszt a munka során, és mi az, amitől jól érezzük magunkat. Az időnyomás-megfelelés kényszere hogyan hangolható össze a magánélettel? Egyáltalán mitől vagyunk boldogok?

A Faragó István által alapított Stressz-M program arra ad választ, hogy a témát miképp lehet a projektmenedzsment eszközeivel megválaszolni. Erre alakították ki azt a komplex kérdőívüket, ami feltérképezi és konkrét számadatokkal jelzi vissza a stresszhatásokat egyéni, csoport és szervezeti szinten. A vállalati wellbeing-hez az egyéni jólléten keresztül vezet az út, vagyis az előadás üzenete szerint itt az idő elkezdeni jobban figyelni önmagunkra és munkatársainkra.

Boldogság kottából

A flow kialakításához szükségünk van tiszta célra, azonnali visszajelzésre, a képességek és kihívások enyhén feszített egyensúlyára – mondta előadásában Paskuj Iván mérnök-közgazdász, szervezetfejlesztő. A flow-ban működő vállalatok termelékenysége magasabb, több az innováció és jobban hozzájárulnak munkatársaik fejlődéséhez is, hogy csak néhány előnyt hozzunk amellett, miért hasznos a flow a cégeknek. Az előadó arra is felhívta a közönség figyelmét, hogy maguknak a projektmenedzsereknek is komoly szerepe lehet a flow megteremtésében, hiszen sokat tehetnek azért, hogy a projekttagok megélhessék a saját boldogságukat a közös munkában. Ahhoz, hogy tudatosan álljunk ehhez a kérdéshez és hogy változást érjünk el, sok tanulásra szükség van. Ebben támogathatnak akár a Flow Magyarország munkatásai, akik kompetenciák fejlesztésével segítik az egyént és a szervezetet a flow-ban való működés eléréséhez.

Lépj be a jövő szervezetébe!

Képzeljük el milyen lenne olyan munkahelyen dolgozni, ahol transzparensek a fizetések, ahol hatékonyan foglalkoznak a konfliktusmenedzsmenttel, ahol a döntést nem feltétlenül a vállalatvezetők hozzák, hanem azok, akik szintjén a kérdés felvetődik, ahol nem a konszenzus és a tökéletes döntés meghozatala a cél, ahol nincs hatalmi hierarchia! Hihetetlennek tűnik, de léteznek ilyen szervezetek, ráadásul versenytársaikhoz képest 20%-kal magasabb profitot termelve, nagyobb teljesítményt, több innovációt elérve, és munkatársaiknak 17%-kal magasabb díjazást fizetve. Az egyéntől a szervezetek felé haladva a motiváló szervezetekről tartott izgalmas összefoglalót Toldi Zsuzsanna, az Aquilone Training Kft. ügyvezetője. Frederic Laloux, belga szerző A jövő szervezetei című könyve alapján mutatta be a cégkultúra fejlődési állomásait, illetve beszélt a Teal szervezetekről egy radikálisan új modell bemutatásával. Fenntarthatóság, munkavállalói elkötelezettség, innováció hármasa jellemzi a jövő szervezeteit, ahol az egyéni és csoportos, vállalati fejlődés áll a középpontban. A fejlődés természetét alapul véve olyan térre van szükség, ahol az energiát nem vonja el a vállalati politika, bizalmatlanság, félelem.  A Teal szervezetek jó példák arra, hogy a sikert és a fejlődést a bizalmon alapuló együttműködés teremti meg.   

Állami boldogság

A témát még tágabb perspektívába helyezve Valcsicsák Zoltán segítségével azt vizsgálhattuk meg, hogy milyen az, amikor a boldogság az állam szintjén is fontossá válik. A Magyar Bhutáni Baráti Társaság elnöke derűs hangvételű prezentációjával a 733 ezer lakosú, a Himalája lejtőin, megközelítőleg fél magyarországnyi területen elhelyezkedő országba „repítette” a hallgatóságot. Itt létezik a Bruttó Nemzeti Boldogság (GNH) fogalma, ami egy átfogó vezetési alapelv, egyúttal döntéshozatali eszköz is. Nagyjából annyit tesz, hogy a kormányzat csak GNH projekteket támogat. A harmóniát, egyensúlyt és belső derűt jelentő boldogságot mérési rendszerrel tartják számon. A buthániak szokásait megismerve elgondolkodtató, hogy mi az, amit érdemes lenne megtanulni tőlük és beemelni a saját életünkbe.

Milyen lesz a jövő munkahelye?

A jövő szervezetei után a jövő munkahelyeiről tartott bemutatót Vetési Zsófia a Magyar Telekom Nyrt. HR szervezet és vezetőfejlesztő szenior specialistája, a Telekom és T-Systems épülő székházának bemutatásával. A cél egy minél sokszínűbb, vonzóbb munkahely kialakítása a kisebb falunyi, 4500 fős munkatársi gárda számára. A funkcionális tértípusok, share desk szisztémára alapuló nyitott irodák, közösségi terek, éttermek és teakonyhák mellett, belső kert és belső tó, tetőtéri futópálya és fitneszterem is segítik majd a dolgozók jóllétét és eredményességét. Az előadó arra is kitért, hogy az új székház kialakítása során hogyan érvényesülnek a humán szempontok és értékek, illetve hogyan vonják be a projektbe a kollégákat.

Kezdd méréssel, és kezeld a problémát!

A konferencián sok szó esett arról, mit tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat. Ehhez kínált újabb megoldást Kun Zoltán, a Fusion Vital társtulajdonosa. Előadásával arra adott választ, hogy a technológia segítségével hogyan tudunk meg minél többet magunkról, hogy aztán a kapott adatok alapján kialakítsuk személyre szabott stresszleküzdő stratégiánkat. A hallgatók a konferencia ideje alatt részt vehettek egy gyorsteszten is, ahol energiaszintjükről, test-tartalékjaiknak kihasználtságáról és a rendelkezésre álló aktuális értékéről kaphattak eredményeket és idevágó elemzéseket.

Boldogság és kutatás

13 témakör, 112 kérdés, 17 szervezet. A Projektmenedzsment Körkép 2018 kutatási eredményeiről tartott előzetes beszámolót Cserna József PMSZ elnök és Dr. Szabó Lajos egyetemi docens. A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) és a Budapesti Corvinus Egyetem közös kutatása egyebek mellett azt vizsgálta, hogy milyen sikermutatókkal rendelkeznek a mintában megvalósuló projektek. A kutatásból sok egyéb tanulság mellett az is kiderült, hogy ott, ahol a projekttagokat bevonják a projektcsoportba, jobban működnek a projektek.

Az izgalmas és elgondolkodtató előadások első blokkját a PMSZ projektmenedzsment feladatmegoldó verseny díjátadása zárta. A program záróakkordjaként kerekasztal beszélgetés helyett a résztvevők kisebb csoportokban osztották meg egymással a tapasztalataikat, az előadások tanulságait, és vettek részt a Magyar Projektmenedzsment Szövetség mini boldogság-kutatásában.

A konferencia sokféle szemszögből közelítette meg a boldogság kérdését. Vizsgálták a stressz, a boldogság, a flow szerepét a mindennapi munka során, és megoldásokat is felvillantottak a 24 órára felszerelhető testszenzoros mérőtől a felhasználóbarát, jövőbe mutató munkahelyek kialakításáig. Hallgatóként már az is örömre ad okot, hogy ilyen sokféle megközelítéssel foglalkoznak egyén és vállalat szintjén is a boldogság kérdéskörével, amiből lassan kinőhet a boldogságkeresés iparága. A boldogság kék madara helyett tehát érdemes magunkban keresni a lehetőségeket és magunkon elkezdeni a változást. Ehhez kapott a hallgatóság számos eszközt, lehetőséget, jó példát és mindenekelőtt inspirációt, flow élményt.

A rendezvényen elhangzott előadások elérhetők a honlapunkon regisztrált felhasználók számára a Tudástárban.

Flow, boldogság, jóllét a munkahelyen
Flow, boldogság, jóllét a munkahelyenFlow, boldogság, jóllét a munkahelyenFlow, boldogság, jóllét a munkahelyen
Nem tagunk még?
Regisztráció
x