Jövőre veletek ugyanitt!

2018-12-04

2018-ban is sok minden történt Szövetségünkben. Az idei évben is volt lehetőség az ünneplésre, nem csak azért, mert tagjaink száma is folyamatosan növekszik, de a legnagyobb szakmai konferencia sorozatunkat is 30. alkalommal tartottuk meg.

Idén ősszel már a 30. Körkapcsolás konferenciát rendeztük meg, ami egy kisebb mérföldkövet jelent az életünkben. Az elmúlt több mint 15 év alatt számos esetben elsőként foglalkoztunk olyan szakmai témákkal, amik később érdekesek vagy „trendik” lettek mások számára is.

Teadélutánjainkra – ahogy minden évben – most is igyekeztünk olyan szakembereket hívni, akik a legizgalmasabb témákban tudtak további ismereteket átadni a résztvevőknek.

Öröm számunkra az is, hogy a tagozatok terén is bővültünk. A meglévő tagozat- és klub-családunk egy Járműipari Tagozattal bővült, aminek az aktív működésével még szélesebb területen bővíthetik tagjaink a szakmai tudásukat. Az év folyamán továbbra is aktív volt az Építési és Pénzintézeti Tagozat és fejlődött a Női PM klub és az Ifjúsági Tagozat is.

Ősszel az Óbuda-Újlakkal közösen sikeresen megrendeztük a most már hagyományosnak mondható nemzetközi építőipari projekt konferenciánkat is.

A versenyeket és egyéb szakmai munkákat se felejtsük ki az évből. A Corvinus Egyetemmel közösen elvégeztünk egy nagyszabású kutatást a PM kultúra érettség tárgykörében, emellett folytattuk a nagy sikerű projektmenedzsment felkészülési versenyünket is.

Ez évben együttműködési megállapodást kötöttünk a Magyar Mérnöki Kamarával, amely lehetőséget biztosít projektmenedzsment szakmai kérdésekben való kooperációra.

2018 a tisztújítás éve volt, a tagság újabb három évre választotta meg a PMSz tisztségviselőit. Az elnökség, a számvizsgáló és etikai bizottság nevében ezúton is köszönjük a bizalmat!

Természetesen a fenti események, szakmai munkák, a remek közösségek, nem jöhettek volna létre tagjaink nélkül! A Magyar Projektmenedzsment Szövetség sikere, a közös sikerünk. 2019-ben új tervek, új lehetőségek és új sikerek várnak ránk.

Minden tagunknak, önkéntesünknek, a projektmenedzsment iránt érdeklődőnek és olvasóinknak, jó egészséget, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet kívánok, a PMSZ elnökségének nevében!

Cserna József, a PMSZ elnöke

Jövőre veletek ugyanitt!
Nem tagunk még?
Regisztráció
x