Ön egy archívumban található cikket olvas.
x

Projektmenedzsment Szakmai Teadélután 2015. március

Helyszín: KPMG székház, 1134 Budapest, Váci út 31.
Téma: Az IRONMAN 70.3 Budapest Projekt
Előadó: Csomor Tamás, a verseny managing partnere
2015-03-18 17:00 - 19:00

Rendezvény bevezető

Márciusi teadélutánunkon egy egyedülálló kezdeményezés és egyben sikeres projekt, a budapesti IRONMAN 70.3 kerül projektszempontú bemutatásra.

Az I. kategóriás, kiemelt jelentőségű eseményminősítést kiérdemelt rendezvény a World Triathlon Corporation (WTC) által megkérdezett résztvevők válaszai alapján 2014. legsikeresebb féltávú versenye is lett Európában. A rendezvény rendhagyó módon a főváros belvárosi részén, 9 kerület közreműködésében, egy 45 km-es szakasz 24 órás lezárása mellett valósult meg.

Triatlon lévén ráadásul külön rendszerek biztosították az úszó, a kerékpáros és a futó szakaszokat, valamint magát az eseményt is. A versenyre 40-50 ezer érdeklődő látogatott ki, és további 55 ezer néző követte az interneten a történéseket. Közel 1000 fő dolgozott a rendezvény napján, emellett 100-nál több alvállalkozó működött közre.

A tavalyi esemény tanulságaiba, a kulisszatitkokba és az idei tervekbe Csomor Tamás, a verseny managing partnere vezeti be az érdeklődőket.

A rendezvény PMSZ és PMI Magyar Tagozat tagoknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Az állandó nagyszámú érdeklődés miatt a jelentkezési helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért kérjük, rendezvényünkre akkor jelentkezzen, ha részt tud venni! Részvétel lemondás esetén kérjük, küldjön értesítést legkésőbb a rendezvény előtti napon!

További információ: rendezveny@pmsz.hu

Projektmenedzsment Szakmai Teadélután 2015. március
Projektmenedzsment Szakmai Teadélután 2015. márciusProjektmenedzsment Szakmai Teadélután 2015. márciusProjektmenedzsment Szakmai Teadélután 2015. március
Nem tagunk még?
Regisztráció
x